Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017


	Udvardy Frigyes A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017

kronológiák

» kisebbségtörténeti kronológia


1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
intézménymutató	a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z
névmutató	a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helymutató	a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

keresés

szűkítés

találatszám: 20 találat

lapozás: 1-20

| észrevételeim vannak

| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm

Névmutató: Albert Sándor

2002. január 24.

Udvarhelyszéki értelmiségiek egy csoportja nyilatkozatot adott ki: megdöbbenéssel szereztek tudomást az Udvarhelyi Híradó 2002. január 16-i számában arról, hogy Verestóy Attila szenátor, udvarhelyszéki RMDSZ-elnök nem fogja igényelni a magyar igazolványt, mivel vallomása szerint nem egy ilyen dokumentummal kell igazolnia magyarságát. "Erkölcsileg elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az Udvarhelyszéki Felügyelő Testületben olyan szenátor elnököljön, aki a nemzetünkkel való közösséget ilyen értelemben nem vállalja. Ezért mi, udvarhelyszéki értelmiségiek kérjük az Országos Felügyelő Testületet, hogy a legrövidebb időn belül szíveskedjék kinevezni erre a tisztségre a Kedvezménytörvény szellemiségéhez méltó, azzal azonosuló és azt felvállaló személyt, aki nemzetünk szolgálatában jó példával jár elöl." Az aláírók: Kedei Mózes unitárius lelkész; Hegyi Sándor református lelkipásztor; Albert Sándor református lelkipásztor; Dr. András Zoltán szakorvos; Komoróczy György közíró–nyelvművelő; Lőrincz György író; Dr. Farkas Csaba orvos, RMDSZ-elnök; Fülöp Lajos múzeum igazgató, RMDSZ-alelnök; Székely Attila régész–tanár; Balázs Béla, a Petőfi Sándor iskola igazgatója; Dr. Farkas Sándor RMDSZ városi tanácsos; Dr. Sebestyén Gyula orvos; Szombatfalvi József unitárius esperes. /Nyilatkozat. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 24./

2003. március 11.

Brassóban a Magyar Kulturális Központban márc. 10-én nyílt a város magyar képzőművészeinek kiállítása. A "seregszemlén" Albert Sándor, Albert Zoltán, Ardeleanu-Kovács Ibolya, Ábrahám Imola, Ábrahám Jakab, Bartha Árpád, Csutak Levente, Dimény András, Ferencz Ágnes, Jakabos Olsefszky Imola, Mattis Teutsch Waldemar, Simó Enikő és Vetró András állítottak ki. /Brassói magyar képzőművészek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 11./

2004. szeptember 22.

Brassóban az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület őszi rendezvénysorozatát Gyulai Nagy Margit és Albert Sándor képzőművészek közös tárlatával indítja szept. 24-én a Reménység Házában. /Tárlatnyitó Brassóban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 22./

2004. szeptember 29.

Két magyar kulturális eseményre, két képzőművészeti tárlat megnyitására is sor került a hétvégén Brassóban. Az elsőt, a Képzőművészeti Múzeum kistermében rendezték meg. Az 1961-ben, Brassóban született Ronsinecz László, amatőr képzőművész tárlatának címe: A vég nélküli mese. A második az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület által, a Reménység Házában szervezett kiállítás, Albert Sándor és Gyulai Nagy Margit közös kiállítása. /Képzőművészeti tárlatok a Cenk alatt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 29./

2004. október 10.

Szeptember 14-én nyitotta kapuit Felvidék első magyar nyelvű egyeteme Révkomáromban, a Selye János Egyetem. A Duna Televízió könyvgyűjtést kezdeményezett az új egyetem részére. Fennállásának elmúlt tizenkét éve alatt a Duna Televízió 870 ezer könyvvel gazdagította a határon túli magyar közösségek könyvtárait. A televízió két felvidékről származó bemondó-műsorvezetője, Ciprusz Éva és Asbóth József különösen nagy eseménynek tartja az egyetem létrejöttét. A november közepéig tartó akcióról Belénessy Csaba, a Duna Televízió tájékoztatási alelnöke és Albert Sándor az egyetem rektora együttműködési megállapodást írt alá Csáky Pál, a Szlovák Köztársaság miniszterelnök-helyettese, az esemény fővédnöke jelenlétében. A szervezők 20-30 ezer kötetnyi szépirodalmi, idegen nyelvű szépirodalmi, gyermek- és ifjúsági irodalom beérkezésére számítanak, amelyeket gondos válogatás után juttatnak el Révkomáromba. /Nagyszabású könyvgyűjtő akció Révkomáromban. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 10./

2005. október 6.

Az árvíz sújtotta udvarhelyszéki Bikafalva református templomának feljavítására adományozott 120 millió lej értékben valutát a Csemadok Galántai Területi Választmányának küldöttsége. Az adományt Mézes Rudolf alelnök személyesen nyújtotta át október 5-én Albert Sándor helyi tiszteletesnek. A tiszteletes elmondta, 106 családi házat érintett a faluban az áradás, ezért örömmel vette tudomásul, hogy a templom rendbetételére is érkezett segítség, hiszen mindenki el van foglalva a maga nyomorúságával, nincs akitől kérni erre a célra – fogalmazott. Mézes Rudolf elmondta, a gyűjtés folytatódik. /Szász Emese: Felvidéki segítség Bikafalvának. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 6./

2007. február 19.

A magyar állam támogatását kérte Albert Sándor, a révkomáromi Selye János Egyetem rektora, aki szerint súlyos anyagi gondokkal küzd az egyetlen szlovákiai magyar felsőoktatási intézmény. Az egyetemnek az állami támogatáson kívül fejkvóta – a hallgatók létszámától függő pénz – is jár, de az induló intézménynek ez a fejkvóta kevés. /Rostás Szabolcs: Bajban a szlovákiai magyar egyetem. = Krónika (Kolozsvár), febr. 19./

2007. szeptember 13.

Megszűnhet a komáromi egyetem – írta a pozsonyi Pravda, ugyanis a szlovák oktatási tárca az egyetlen szlovákiai állami magyar felsőoktatási intézmény, a révkomáromi székhelyű Selye János Egyetem lefokozására készül. A magyarok jelenleg saját egyetemükre járhatnak Szlovákiában – hangsúlyozza a Pravda. Egy új jogszabály szerint azonban, amelyet a Ján Slota pártjához, az SNS-hez tartozó oktatásügyi miniszter, Ján Mikolaj készít elő, a révkomáromi Selye János Egyetemet szakiskolává degradálnák. Így sem magiszteri, sem doktori címeket nem adhatna ki az oktatási intézmény. Albert Sándor, a komáromi egyetem rektora a tervezett besorolással nem ért egyet. A rektor emlékeztetett arra, hogy az új komáromi intézménynek már doktoranduszai is vannak, ami már olyan kritériumnak számít, ami elvileg megakadályozná a szakiskolává való leminősítésüket. /Veszélyben a komáromi magyar egyetem működése. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 13./

2007. november 6.

„Európa régiók közössége lesz, és mi egy régióba tartozunk, egy értékrendet vallunk” – mondta Tonk Márton, a kolozsvári Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Természettudományi és Művészeti Karának dékánja azt követően, hogy hosszú távú együttműködési megállapodást írt alá november 5-én a szlovákiai Selye János Egyetem képviselőivel. Miután megalakult a Kolozsvári Akadémiai Bizottság, minden adott, hogy létrejöjjön a Pozsonyi Akadémiai Bizottság is, és a most aláírt szerződés alapja lehet akár az akadémiák egyesítésének is. Albert Sándor, a révkomáromi egyetem rektora örvendetesnek tartja, hogy magyar nyelven írhatták alá a szerződést, és reményét fejezte ki, hogy a dokumentumot a közeljövőben sikerül majd tartalommal is megtölteni. Az új együttműködési megállapodás immár a kilencedik partnerségi kapcsolatot jelenti az Erdélyi Magyar Tudományegyetem számára. A korábbi években hasonló megállapodás született többek között a Pécsi Tudományegyetemmel, a Debreceni Egyetemmel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel, valamint az egri és a kecskeméti főiskolákkal. /Nánó Csaba: Sapientia–Selye János: közös EU-álmok. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./

2008. október 23.

Nem hajlandó pontosítani a pozsonyi államfői hivatal, honnan vette Ivan Gasparovic szlovák elnök azt, hogy Szlovákiában nem 520 ezer, csupán 300 ezer magyar él. A pozsonyi Új Szó Ivan Gasparovic szóvivőjétől, Marek Trubactól szerette volna megtudni, mire alapozta az 520 528 magyar nemzetiségű ember közel felének „eltűnését”, és azt a választ kapta: „a köztársasági elnök úgy véli, nem mindenki magyar, aki a népszámláláskor annak vallotta magát”. Gasparovic kijelentette, hogy a révkomáromi székhelyű magyar felsőoktatás intézmény, a Selye János Egyetem hallgatóinak kétharmada nem tud szlovákul és szlovákokkal íratják meg a záródolgozataikat, a lap erről is megkérdezte a szóvivőt, aki erre vonatkozóan sem szolgált forrásmegjelöléssel. Albert Sándor, az egyetem rektora reagált erre: „a köztársasági elnökről ilyet nem illene mondani, de véleménye egy nagy szamárság”, mert az egyetem diákjainak nincs szüksége szlovák segítségre. A jelzett munkáikat – magyar egyetem hallgatójaként – ugyanis magyarul írják. Az egyetem szlovákiai magyar hallgatóiról elképzelhetetlen azt feltételezni, hogy ne tudjanak szlovákul, ugyanis a szlovákiai magyar középiskolákban korábban már kötelezően szlovák nyelvből is érettségiztek. Göncz Kinga magyar külügyminiszter az elmérgesedett szlovák–magyar viszonyról úgy nyilatkozott: Magyarország óvatos, nem szeretné, ha vitája Szlovákiával nacionalista-ellennacionalista összecsapásnak tűnne. A kormánypárti 168 Óra című hetilapnak adott interjúban leszögezte: „Óvatosak vagyunk. Uniós értékek alapján vetünk fel ügyeket, jogszabályi hivatkozással. ” Hozzátette: az EU a vitát nehezen érti, a gyűlöletbeszédet, a kirekesztést, a hátrányos megkülönböztetést igen, a nacionalizmust viszont nem. /Elveszett felvidéki magyarok? = Krónika (Kolozsvár), okt. 23./

2009. április 22.

Fennállásának 160. évfordulóját ünnepelte a hétvégén a legrégebbi, ma is megjelenő erdélyi magyar nyelvű újság, a Brassói Lapok. Ambrus Attila főszerkesztő elmondta, a lap a mai napig azt a szerepet vállalja magára, amit még ‘49-ben Bem József szánt neki: ne valami ellen álljon, hanem valami mellett, konstruktív szerepe legyen. „A lapot először az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc idején Veszely Károly katolikus pap jelentette meg, Bem József felkérésére. Az első szám 1849. április 16-án hagyta el a nyomdát Brassói Lap néven. A kiadványnak akkor tizenkilenc száma jelent meg, mindaddig, amíg a bevonuló orosz csapatok le nem foglalták a nyomdát, Veszelyt forradalmárként letartóztatták, és átadták az osztrák hatóságoknak, akik halálra ítélték őt. Az ítéletet ugyan nem hajtották végre, mivel Veszely a klérus tagja volt, de száműzték, és Kolozsváron telepedett le. ” „Ezek után az újság utóda már nem viselhette Veszely lapjának címét. Csak 1895-ben kaphatta vissza nevét, így ettől az évtől Brassói Lapok néven jelent meg, egészen 1940-ig, amikor a hírhedt Vasgárda betiltotta megjelenését. A második világháború után Vörös Zászló, majd Új idő néven jelent meg a lap, eredeti nevét csak 1969-be kapta vissza, amikor Albert Sándor, a lap eredeti nevének újrahasználhatásához kötötte a főszerkesztői állás elfogadását” – részletezte a főszerkesztő. A hetilapot jelenleg a Barcaság mellett főleg Kovászna, Hargita és Maros megyékben terjesztik. A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) a Brassó melletti Tatrangon tartott elmúlt hét végi közgyűlésén átadták az idei Veszely Károly-díjakat. A díjat ez alkalommal – a Brassói Lapokhoz hasonlóan 1849-ben alapított, Kézdivásárhelyen megjelenő – Székely Hírmondó hetilap szerkesztősége, valamint a brassói magyar nyelvű televíziózás létrehozója, Bálint Ferenc vette át. A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének hétvégi találkozóján téma volt a gazdasági válság hatása az erdélyi magyar médiára. /Fleischer Hilda: A hosszú életű újság: 160 éves a Brassói Lapok. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 22./

2014. szeptember 15.

Szívvel-lélekkel munkálkodnak a mezőszengyeli templomon
Közeledik az ismerős, szél lábú deres ősz... de most mintha a szép időnél megrekedt volna, a simogató meleg napok ajándéknak számítanak a mezőségi embereknek, főleg azoknak, akiknek fontos munkát kell befejezni. Általában a kész munka számbavételére, az ünnepekre kapunk meghívást, amikor együtt örülnek az emberek az eredményeknek. Ilyenkor beszámolók hangzanak el arról, ki mit tett, mivel járult hozzá a kivitelezéshez, azonban a szereplések, fellépések mellett elsiklik a lényeg: a munka, ami ünneplésre teremt lehetőségét. Most kivételesen nem ünnepről, hanem önkéntes munkáról, a mezőszengyeli templom felújításáról szólunk, amelyet azért vállaltak, hogy október 25-én ünnepelhessen a közösség, hogy Kató Béla püspök jelenlétében újra felszentelhessék Istennek e mezőségi hajlékát.
Menteni, ami még menthető!
A Maros-mezőségi Egyházmegye gyülekezetei, lelkipásztorok, gondnokok, hívek összefogtak, hogy megmentsék a szórványban elárvult templomokat. Így újították fel a 35 lelkes báldi gyülekezet templomát vagy az uzdiszentpéteri egyházközséghez tartozó Pagocsa-völgyi haranglábat is. Szombaton újabb közmunka színhelyére, Szengyel felé haladva Jakab István esperes beszámolt az önkéntesek lelkesedéséről, a gyülekezeteket összekovácsoló önzetlen munkáról. Elmondta, hogy a tavasz folyamán a csittszentiváni egyházmegyei közgyűlésen tette szóvá, hogy az egyházmegyében sok a romosodó templom, harangláb, az elnéptelenedő gyülekezetek önerőből nem tudják elvégezni az állagmegőrző munkálatokat. Barabási Lőrinc mezőbergenyei gondok már akkor kinyilvánította: a bergenyei gyülekezet kész segítséget nyújtani. A jó szándék mellé többen csatlakoztak, mezőpanitiak, nagysármásiak, galambodiak, csittszentivániak, s elhatározták, megjavítják a mindössze 19 lelket számláló mezőszengyeli gyülekezet templomát.
Péter bácsi kívánsága
Az elnéptelenedő gyülekezetekről beszélve útközben megálltunk, és meglátogattuk a mezőtóháti templomot, igaz, csak kívülről. Sok időnk nem volt, siettünk, de ha lett volna, felkerestük volna az egyetlen gyülekezeti tagot, Simon Péter bácsit, akinek óhaja az, hogy Isten adja meg számára az örömöt, hogy még egyszer tele legyen a templom. Az egyébként kivitelezhető kívánságát a közelmúltban könnyes szemmel osztotta meg az esperessel. Ennek ismeretében mi kell több? Az egyházmegye népesebb gyülekezeteiből el kell látogatni oda, s meg kell tölteni a parányi templomot. Nem is ártana felvállalni ezt a szolgálatot, hiszen a tömbben élőknek szembesülniük kellene a pár tíz kilométerre levő, közeli mezőségi valósággal.
Munkaerőben, lelkesedésben nincs hiány
De kanyarodjunk Mezőszengyelbe. A templom a falu központjától kissé távolabb, a dombon, szép gyümölcsöskert közepén áll, amit "Isten segedelmével és dicsőségére Farcádi és Kovásznai Kováts Miklós és neje Váradi Varga Katalin emlékére, lányuk, dr. Albert Sándorné 1937-ben építtetett". Tehát nem régi, de mégis javításra szoruló templomról van szó. Érkezésünkkor a javítási munkálatok nyoma már látható volt, a tetőzet rendben, a csatorna új. A munkálatok május folyamán kezdődtek, júniusban folytatódtak, aztán szombaton újabb "forduló" következett. Mire Jakab István esperessel a helyszínre értünk, már javában keverték a maltert, a bergenyeiek már felállították az állványt, s a többi önkéntessel vakoltak, meszeltek. Mások az oldalbejárati lépcső építésén fáradoztak. Munkaerőben nem volt hiány, az önkéntesek között ott találtuk Balogh Károly csitt-szentiváni lelkészt, aki az elnőtt füvet kaszálta, Szabó László felsővárosi lelkészt, aki többek között a templom bejárati ajtaját mázolta, Kovács- Szabó Levente mezőméhesi lelkészt, Lakó Jenő mezőzáhi és mezőszengyeli lelkészt, Nagy György mező-paniti és Barabási Lőrinc mezőbergenyei gondnokot, Lőrinczi Károly mezőbergenyei kántort, továbbá Puskás Árpád csittszentiváni gondnokot, aki a szakács szerepét vállalta, hogy igazi finom halászlével és gulyással lepje meg a csapatot.
Hetven éve 26-an konfirmáltak a faluban
A sok férfi mellé egyetlen asszony, a szengyeli Fábián Aranka néni szegődött be önkéntesnek. Ő a volt gondnok özvegye.
– Sajnos én már 83 éves vagyok, nem tudok többet vállalni, a szakácsnak segédkezem. Tudja, kedves, kevesen vagyunk, csak 19-en. Elfogytunk. A legtöbb idős ember. Mi 1945-ben 26-an konfirmáltunk. Ha minden úgy marad, ahogy akkor volt, most nem kellene mások javítsák a templomunkat! Sajnos a parókiát lebontották, az építőanyagot elvitték, a templompadokat is ki akarták szedni, és el akarták vinni Andrássy-telepre, de nem engedtük! A férjem azt mondta: nem! Szükségünk lesz még rá. Még itt vagyunk! Idén volt egy konfirmálónk, igaz, román iskolába jár. A gyermekeim jók, látogatnak, egyik fiam Ludason, a másik Maroskeresztúron lakik. Az unokáim tanult emberek, ők is rendszeresen látogatnak, hiszen itt nőttek fel, szeretik Mezőszengyelben. Amikor itt vannak, többen vagyunk a templomban – mesélte Aranka néni, miközben a krumplit hámozta. A beszélgetéshez csatlakozott Szász Ferenc is, aki bodoni születésű, de jelenleg Szengyelben él, itt van üzlete.
– Tizennyolcból, mert tizenkilencedik a pap, heten járunk templomba. Szerintem az egyházmegyében ez a legjobb arány! Ha Marosvásárhelyen a gyülekezeti tagok 45 százaléka a templomba járna, nem férnének be! Állnának a templom udvarán – monda Szász Ferenc.
Sokan azt kérdezik: minek felújítani a templomot? Mire a végére érnek, meghalunk! Ez nem megfontolt gondolkodás. Ha csak egy ember van a gyülekezetben, akkor is megéri! Bólyán egy emberért javították meg a templomot. Nem hagyhatjuk, ami a miénk! Megjavítottuk a báldi templomot is – fogalmazott a mezőméhesi lelkész.
Megmutatjuk, mire vagyunk képesek!
– Olyan szép ez a templom, kár hagyni, hogy tönkremenjen! Amikor megláttuk, hogy néz ki, nem sokat gondolkodtunk, belevágtunk. A közmunkánk értéke körülbelül 40 ezer lej. De ezt nem lehet pénzben pontosan kifejezni. Ha vállalkozóval kivitelezik, akkor sokkal többe került volna. Nagyon sok segítséget kaptunk az esperesi hivataltól, gyülekezetektől, a polgármesteri hivataltól. Azon túlmenően, hogy dolgozunk, a más- más faluból érkezők megismerjük egymást. Nem kellett a noszogatás, önként jelentkeztek az emberek, pedig mindenkinek munkahelye van. A szentiváni gondnok egész éjszaka dolgozott, ma reggel mégis velünk tartott. Jó a hangulat, jólesik együtt dolgozni! Megmutatjuk, közös erővel mire vagyunk képesek! Kell egy mozgatóerő, amit Jakab István esperes személyében megtaláltunk – fogalmazott Barabási Lőrinc bergenyei gondnok, aki vállalta, hogy október 25-éig befejezik a munkát. Ehhez még két-három alkalomra lesz szükség, beleértve a nagytakarítást is, amihez újabb önkéntesek jelentkezését várják.
– Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét! – kezdte ebéd előtti áhítatát az esperes. – Krisztusi hívásra jöttünk. Jót teszünk a szengyeliekkel, de jót teszünk saját magunkkal is, hiszen a jó öröm forrása. Isten tudja, milyen jövőt szán a szengyeli templomnak, de mi hisszük, hogy helyesen cselekedtünk azzal, hogy átvállaltuk a terhüket – fogalmazott az esperes.
Ezt követően koccintás, tálalás, az ízek mesterének többszöri dicsérete, az árnyas fák alatti jó hangulatú ebéd, sörözés következett. Le sem nyeltük az utolsó falatot, a fizikai munkához szokott kőművesek máris az állványon teremtek. Nem pénzért, szeretetből, szívvel-lélekkel dolgoztak! Ezért is áldásos ez a munka!
Mezey Sarolta, Népújság (Marosvásárhely)

2014. október 28.

Az összefogás szép példája Mezőszengyelen
Az összefogásnak, a segítségnyújtásnak, az önzetlen munkának egyre ritkább példáját mutatták fel a Maros-Mezőségi Egyházmegye gyülekezetei azáltal, hogy felújították a 19 lelkes mezőszengyeli gyülekezet református templomát. A nyár, az ősz folyamán több napon át közmunkáztak lelkészek, gondnokok, presbiterek, gyülekezeti tagok, hogy Isten házát megmentsék az enyészettől, mondván, kár lenne érte, hiszen legyen bár szórványban, a reformátusság közös kincse. A templom október 25-ére készült el, amikor hálaadó istentiszteletet tartottak Kató Béla, az Erdélyi Egyházkerület püspöke, Jakab István esperes, Lakó Jenő beszolgáló mezőzáhi lelkipásztor, az egyházmegye számos lelkésze, gondnokok, közmunkázók és a helyi gyülekezet jelenlétében. Az istentiszteletre több mint kétszázan mentek el, zsúfolásig megtelt a templom, sokan állni kényszerültek, mint egykor.
Fehér ékesség a falu felett
A templom 1937-ben épült dr. Albert Sándorné Farcádi Kovásznai Kovács Ottília nagyobb adományából az akkor négyszáz lelket számláló gyülekezet számára. Az évtizedek során a lélekszám annyira apadt, hogy a ludastelepi egyházközséghez, majd 2002-től a mezőzáhihoz csatolták. A parókiát lebontották, a templom padjait is el akarták vinni. A templom időközben romos állapotba került, a befolyó esővíz gyengítette a tetőszerkezetet. 2012-ben belül kimeszelték, de a külső javítást önerőből nem tudták megoldani. Sokan lemondtak róla, mondván, hogy az alig 77 éves templomnak nincs jövője, többé már nem fog fehéren ékeskedni a falu fölött. És mégis. A templomot felújították, mindez Pál apostolnak a rómabeliekhez írott levelének egy gondolata szellemében valósult meg: Tartozunk mi, az erősek, hogy a gyengék erőtlenségét hordozzuk! – mondta Lakó Jenő lelkipásztor.
Áldozathozatal a kisebbekért
A mezőszengyeli kis gyülekezetnek megadatott az a ritka alkalom, hogy a hálaadás igéjét Kató Béla püspök hirdesse. – Ebbe a templomba vasárnaponként legtöbb tizenkilenc ember járhatna, holott az 1930-as években még négyszázan voltak a gyülekezetben. A templom felé jövet egy gondolat fogalmazódott meg bennem, az, hogy adósok vagyunk. Ha adósságról hallunk, hátunkon végigfut a hideg, hiszen a mai világban nagyon sok ember kínlódik, családok, országok, nemzetek szenvednek adósságok miatt. Veszélyes ez, nem jó tartozni. Van, aki büszke, hogy soha az életben nem kellett kölcsönhöz folyamodnia. Mégis, a vállalkozóknak muszáj hitelt felvenniük. A kilencvenes években létrehoztunk egy alapítványt, gazdálkodásra bátorítottuk az embereket. Rábeszéltem egy idősebb atyánkfiát, vegyen traktort, van anyagi forrás hozzá. Felvette a hitelt, megvásárolta a traktort. Aztán nem járt, nem dolgozott vele. Megkérdeztem tőle: miért? – Mert még nem fizettem ki! Adós vagyok – mondta. Az ige szerint mindannyian adósok vagyunk Istennek. Itt vagyunk egy 19 lelkes, fogyó gyülekezetben. Népként, közösségként is fel kell tennünk a kérdést: mivel vagyunk adósok ezért, mi a mulasztásunk? Miért nem tudunk megmaradni ezen a földön? Miért pusztulunk és egyre inkább fogyunk? A kérdésre sok válasz van, de a leghangsúlyosabb, hogy nem tiszteltük igazán az életet. Hány megszületendő gyermeket nem vállaltak közösségeinkben! Nem tiszteltük a házasságunkat, a hűséget, a becsületet, szétmennek a családok. Megszűnt az egészséges környezet, ahol a gyermekek felnőhettek. A tulajdont sem tiszteltük, könnyen megszabadulunk dolgainktól. Elfecséreljük a javakat. A lista végtelen. Hiába hibáztatunk mást sorsunk alakulásáért, mi magunk vagyunk ennek okozói. És ez a legszomorúbb ebben a történetben!
Akik a templomot javították, ez szólalt meg lelkükben. Érzik, túl sok mindenről lemondtunk, sok mindent elhanyagoltunk, annyira önzők vagyunk, hogy nem tudunk a lejtőn lefele haladó közösségre odafigyelni, pedig törlesztenünk kell ezt az adósságot. A mezőszengyeli templomért megvalósult összefogás jele annak, hogy hittek, megérezték, adóssággal nem lehet élni. Áldozatot kell hozni a kisebbért, a szegényebbért. Hogy milyen jövője lesz a templomnak, tőlünk is függ. Csoda az együttmunkálkodás, de a valódi csoda az lesz, ha lesz ki megtöltse ezt a templomot. Csak hittel van esély arra, hogy a közösség tovább éljen! – mondta a püspök.
Hálából és nem háláért javították a templomot
– Kis közösség nagy ünnepe ez. Szívemben hála, öröm, elismerés, vidámság, reménység, bizakodás. Fél évvel ezelőtt jártunk itt esperesi vizitáción. Megállapítottuk, hogy a templom romos. Csak belül meszeltek, ennyire futotta az erejükből. Ekkor fogalmazódott meg, hogy vajon mi, a Maros-Mezőségi Egyházmegye képes-e a többletre, amivel segíthetjük a kicsi közösségeket? Közgyűlésen vetettem fel a gondolatot. Buzgó presbiterek, gondnokok felvállalták az ügyet, és rengeteg közmunkával megvalósították a csodát. Nem mondhatunk le a kicsiny közösségekről. Nemcsak a mezőszengyeliek gazdagodtak, mi is gazdagodtunk. Nem háláért, hanem hálából javították a templomot, pedig nem kis áldozattal járt. Útiköltséget álltak, 50-60 kilométerről utaztak ide, a közmunkázók állták az ebédet, ők is főzték. Jó volt együtt lenni a munkásokkal. A legfiatalabb 16 éves volt, ifj. Szilágyi János, a nagysármási gondnok fia, de volt nyolcvanéves is, aki azt mondta: – Ha dolgozni akarok, akkor tudok! Itt van a dolgok nyitja. Trianon után fogalmazódott meg, hogy kisebbségként Erdélyben megmaradni nem lehet. Emiatt sokan eltávoztak. A mi válaszunk mindig az: igenis lehet! Rajtunk múlik – mondta az esperes.
Elismerés, oklevelek
Köszönet kíséretében az egyházközségek képviselőinek kiosztották az elismerő okleveleket. Lakó Jenő tiszteletes úr név szerint sorolt fel minden közmunkázót és adakozót. Barabási Lőrinc mezőbergenyei gondnoknak kiemelten megköszönték, hogy megszervezte és felügyelte a közmunkát, aki megígérte, ilyen lelkülettel vállalják tovább a munkát.
A templomjavítási munkálatokban Mezőbergenyéből 17-en, Nagysármásról heten, Galambodról tízen, Mezőpanitból négyen, Csittszentivánról ketten – Balogh Károly lelkipásztor és Puskás Árpád gondnok –, Marosvásárhelyről Szabó László lelkipásztor, Mezőméhesről Kovács-Szabó Levente lelkipásztor, Uzdiszentpéterről Kiss Szabolcs lelkipásztor, továbbá a mezőbodoni nőszövetség tagjai vettek részt. A mezőszengyeliek, akik szintén hozzájárultak templomuk javításához, csodálkozva tették fel a kérdést: léteznek még ilyen emberek? Igen, léteznek, csak meg kell szólítani őket.
A hálaadó istentisztelet az egyházmegye együttesének énekeivel, szavalatokkal, majd szeretetvendégséggel zárult. Az együttlét délután Mezőzáhon az egyházmegyei presbiteri konferenciával folytatódott, ahol Szabó Árpád udvarfalvi lelkipásztor Evezz a mélyre címmel tartott előadást.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

2015. június 22.

Hatósági felügyelet alatt van Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos
Hatósági felügyelet alá helyezte Ráduly Róbert Kálmánt, Csíkszereda múlt szerdán lemondott polgármesterét június 22-én, hétfőn a Marosvásárhelyi Ítélőtábla, helyt adva az Országos Korrupcióllenes Ügyosztály (DNA) fellebbezésének. A tisztségéből felfüggesztett Szőke Domokos alpolgármester hatósági felügyelet elleni fellebbezését ugyanakkor elutasították, így egyelőre nem térhet vissza a polgármesteri hivatalba.
Két fellebbezést is tárgyalt a Marosvásárhelyi Ítélőtábla hétfőn délelőtt a Csíkszereda lemondott polgármestere és tisztségéből felfüggesztett alpolgármestere ellen indult büntetőeljárás kapcsán. Miután a Hargita Megyei Törvényszék csütörtökön, az előzetes eljárás során alkalmazott kényszerintézkedések felülvizsgálatakor Ráduly Róbert Kálmán szabadlábra helyezéséről döntött, a korrupcióellenes vádhatóság az ő esetében a hatósági felügyelet elrendelése érdekében nyújtott be fellebbezést. Szőke Domokost ugyanakkor hatósági felügyelet alá helyezte az említett törvényszék, így az ő ügyvédje ennek feloldása és védence szabadlábra helyezése érdekében fellebbezett.
A tárgyalás kora délelőtt megtörtént az ítélőtáblánál, de ítélethirdetésre csak később került sor. Mint kiderült, a táblabíróság elutasította Szőke Domokosnak az alapfokú ítélet elleni fellebbezését, így a Hargita Megyei Törvényszék döntése hatályossá vált. Szőke 60 napos időtartamra hatósági felügyelet alá került, hivatali tisztségét nem láthatja el. Az ítélőtábla ugyanakkor elfogadta a DNA fellebbezését a Ráduly szabadlábra helyezésére vonatkozó döntés ellen, és a volt polgármestert is hatósági felügyelet alá helyezte 60 napos időszakra.
Az ítélet ismertetőjéből kiderül, a büntetőjogi perrendtartás 215. cikke 1. és 2. bekezdése értelmében Rádulynak a hatósági felügyelet időszakában idézés esetén meg kell jelennie a törvényszék vagy az előzetes szakaszban eljáró bíró előtt, jeleznie kell, ha megváltoztatja lakóhelyét, és a felügyeleti program alapján vagy a hatósági idézésre rendszeresen meg kell jelenjen a csíkszeredai rendőrségen. Ugyanakkor nem hagyhatja el az ország területét, és nem találkozhat, illetve nem léphet kapcsolatba sem Szőke Domokossal, sem a következő, tanúkként megnevezett személyekkel: Elena Glodeanu, Sorin Nicolae Truţă, Mihály Tünde, Kósa István, Makó Zoltán, Albert Sándor, Meckl Ilona Tünde, Balog Melinda, Koncsag Károly, Antal Attila, Mihály Zita, Salamon Ildikó, Bakos László, Benedek Árpád és Ion Olteanu. A felügyeletről a csíkszeredai rendőrség gondoskodik, ugyanakkor a kötelezettségek megszegése esetén a hatósági felügyelet előzetes letartóztatásra módosulhat.
Eugen Constantin Iordăchescut, a lemondott polgármester ügyvédjét is megkérdeztük. „A mi véleményük változatlanul az, hogy Ráduly Róbert Kálmán nem követte el azokat a cselekedeteket, amelyekkel vádolják, így nem lett volna szükség ilyen előzetes, személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedések alkalmazására. De egyelőre a táblabíróság hatásköre erről dönteni” – értékelt. Az ügyvéd kérdésünkre hozzáfűzte, a 60 napos hatósági felügyelet időtartama június 18-tól, a Hargita Megyei Törvényszéknek a házi őrizet feloldásáról rendelkező határozata kihirdetésétől kezdődött.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

2016. augusztus 10.

Brassói képzőművészek csoportos tárlata Debrecenben
A debreceni Református Kollégium Múzeuma és a Tiszántúli Református Egyházkerületi Nagykönyvtár igazgatója, Dr. Gáborjáni Szabó Botond meghívásának köszönhetően, a Barcasági Magyar Képzőművészek közös tárlatára kerül sor Debrecenben. A Brassói Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület égisze alatt működő képzőművészek és a debreceni Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesülete egy közös projekt keretében egy csere kiállítást terveztek melynek első mozzanata 2o16. augusztus 17. és 20. között zajlik majd le.
A Brassói képzőművészek csoportos kiállításának megnyitójára 2o16. augusztus 19-én pénteken 16 órakor kerül sor a debreceni Református Kollégium műemlék könyvtártermében ( 4o26 – Debrecen, Kálvin tér 16.).
Vincze László sárándi grafikus, Házy Bakó Eszter az ACSJKE elnöke, a Reménység Háza valamint az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöke Kovács Attila közbenjárásával és segítségével sikerült az idén megvalósítani a két város közti képzőművészeti cserekiállítást.
A most kiállított anyag több hétig mArad majd Debrecenben és november 2-án kerül vissza Brassóba, amikor a debreceni művészek közös kiállítására kerül sor a Reménység Háza kiállítótermében. A megnyitót majd az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület által szervezett XXIII. Bartalis versmondó és énekelt vers vetélkedő rendezvénysorozat keretében tartják 2016. november 4-én.
A Brassói művészcsoport hét személyből álló küldöttségét Vetró B. S. András, Házy B. Eszter és Vincze László állította össze: Albert Sándor, Albert Zoltán, Ábrahám Imola, Ábrahám Jakab, Bartha Árpád, Bartha Bíborka, Csutak Levente, Dimény András, Ferencz Ágnes, Gyulai Nagy Margit, Halmágyi Csaba, Jakabos O. Imola, Mattis Teutsch Waldemar, Marosi Jenő, Magdó István, Simó Enikő, Sipos Gaudi Tünde, Tomos Tünde, Vetró B Sebestyén András.
A Brassói művészek debreceni tartózkodása alatt a szállásról, étkezésről, kiállítás rendezésről, protokollról, megnyitóról, a debreceni Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesülete és az Egyházkerületi Gyűjtemények gondoskodik, így a Debreceni Virágkarnevál színes programját is végigfürkészhetik.
Augusztus 15-21. között virágba borul Debrecen és karneváli hangulat tölti be a tereket. A karnevál hetében népszerű hazai előadókkal, művészeti csoportokkal és helyi művészek szebbnél szebb virágkompozícióval találkozhatnak a látogatók. Magyarország legnagyobb és egyben legnépszerűbb kulturális rendezvénye idén ünnepli 50. születésnapját. Debrecen közkedvelt, immár harmadízben visszatérő ünnepi arénashowja vadonatúj óriás virágkocsikkal, a legnagyobb hazai sztárok és több mint ezer külföldi és magyar fellépő közreműködésével 2016-ban ismét egy felejthetetlen összművészeti látványosságot ígér a Nagyerdei Stadionban.
Monumentális épületvetítés
A Brassói születésű Bordos László Zsolt 3D mapping művész és négy társa ezúttal a Debreceni Egyetem főépületét kelti életre animációival augusztus 18-án és 19-én este 9 órától éjfélig, óránként 4-4 alkalommal.
eloszekelyfold.wordpress.com

2016. augusztus 10.

2017. március 13.

Március idusát köszöntő tárlat (Kézdivásárhely)
Huszonnyolcadik alkalommal nyílt meg a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítótermében a háromszéki és brassói képzőművészek március idusát köszöntő ünnepi tárlata. A tegnapi megnyitón több képzőművész személyesen is jelen volt.
Dimény Attila múzeumvezető köszöntötte a megjelent alkotókat és a nagyszámú művészetkedvelő közönséget, hangsúlyozva: az idei kiállítás az eddigiek közül a leggazdagabb, hiszen negyvennégy kortárs képzőművész több mint ötven alkotással van jelen az ünnepi tárlaton. Elmondta, a kiállítás megszervezését a múzeum munkaközössége és a kézdivásárhelyi képzőművészek vállalták magukra. Dimény Attila felkérte a jelenlevőket, hogy egyperces néma csenddel és kegyelettel emlékezzenek a márciusi ünnepi tárlatok megálmodóira, a közel tíz éve elhunyt Incze Lászlóra és a múlt hónapban elhunyt Kosztándi Jenő festőművészre. Azt is bejelentette, hogy a Székely Nemzeti Múzeumnak köszönhetően évente katalógus készült a tárlatokról, két éve pedig az aktuális kiállítást bemutató kiadványt lapozhatják a tárlatlátogatók. Az idei kiállítás kurátora, Dobolyi Annamária művészettörténész elmondta, az állandó kiállítók mellett olyanok is vannak, akik először állítottak ki.
A tárlatot Deák Ferenc Loránd magyartanár méltatta. Közreműködött Józsa Irén és Nagy-Babos Tamás magyartanár – Arany János Erdély és Kapui Ágota Így múlik el című versét adták elő –, valamint a Cantus kamarakórus Fórika Balázs karnagy vezényletével. A kamarakórus Kosztándi Jenő emlékére Hector Berlioz francia romantikus zeneszerző híres művének, a Rákóczi-indulónak a magyar változatát énekelte el. Kiállító művészek: Albert Levente, Balázs István, B. Hajdú Enikő, Éltes Barna, Haszmann Júlia Réka, Hervai Katalin, Koszta Ervin, Kovács Géza, Köllő Margit, Miklóssy Mária, Petrovits István, Péter Eszter, Simó Enikő, Ütő Gusztáv, Vargha Mihály és Vinczeffy László Sepsiszentgyörgyről, Deák M. Ria és Deák Barna Kovásznáról, Albert Sándor, Ábrahám Imola, Ábrahám Jakab, Bartha Árpád, Bartha Bíborka, Csutak Levente, Gyulai Nagy Margit, Jakabos-Olsefszky Imola, Mattis-Teutsch Waldemar, Sipos-Gaudi Tünde, Tomos Tünde és Vetró-Bodoni Sebestyén András Brassó megyéből, Csillag Mónika, Kosztándi B. Katalin, ifj. Kosztándi Katalin, Kosztándi Jenő, Máthé László, Sárosi Csaba, Sárosi Mátyás, Szász Edit, Vajna László, Vetró András, Vetró-Bodoni Zsuzsa Kézdivásárhelyről, Bartos Jenő Jászvásárról, Ilés-Muszka Rudolf Veresegyházáról és Vălean Tünde Temesvárról.
A kiállítás április 9-ig tekinthető meg, és az ünnepre való tekintettel ma és március 15-én – a főtéri ünnepség előtt és után – is nyitva tart a múzeum.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. március 31.

A reformáció új kánonja – a barcasági képzőművészeket megihlette a reformáció gondolata
Megtiszteltetés számomra, hogy a barcasági képzőművészek XIV-ik, ünnepi seregszemlét megnyithatom, hiszen nem először állok ebben a teremben, nem először találkozom a jelenlevő képzőművészek munkáival. Ünnepi alkalom ez, ahogy az előttem szóló Ménessy Miklós tiszteletes úr említette a reformáció 500 évfordulója a képzőművészek meghirdetett témája. Nem egyszerűen körüljárható téma, hiszen ahogy, a tiszteletes úr is említette, gyakran felemlegetik a reformáció során a képrombolás gondolatát is. Ami valóban a korai időszakban igaz, de a reformáció mégsem az ábrázolás, a képek ellen szólt soha, hanem az „imádat” ellen. Tematikus pályázatok esetén gyakran nagy veszélyt jelent a kiüresedés, vagy a téma figyelmen kívül hagyása, ebben az esetben látszik, hogy ez az idén félszázados reformáció valóban megihlette az alkotókat. Megihlette és ugyanakkor arra is rávilágított, hogy milyen műfaji és tematikus sokszínűségre ad lehetőséget a téma. A kiállítók közül sokaknak láttam kiállítását, akár egyénileg is akár másfajta csoportban Bukaresttől, Kolozsváron át Bukarestig, olyan jelentős tárlatokon is, mint a Szücs György a Nemzeti Galéria művészeti igazgatója kurátorságával megrendezett Sors és Jelkép című gyűjteményes tárlata (Jakabos O. Imola munkái). De ilyen elemi erővel különbözőségükben is valamilyen rejtett összeforrottság csak itt Brassóban – valódi szülő-, vagy választott szülőföldjükön – nyilvánul megsokszorozódva, éreztetve a pozitív értelemben vett lokálpatriotizmus, a gyökerek, a szellemi hovatartozás fontosságát. Meghatározó a hely olyan értelemben is, hogy egyszerre vagyunk templomban és kiállítóhelyen, a Reménység Házában és az Apáczai Egyesület Székhelyén, ahol Ménessy Miklós tiszteletes úr hitbeli elkötelezettsége és a magas kultúra iránti nyitottsága, tárgyismerete szerencsésen ötvöződik Házy Bakó Eszter hittel tele kultúra-szeretetével, sokoldalúságával és profi szervezőkészségével. A közösségi erő, és a sokszínűség ennek a kiállításnak egyik legnagyobb erénye, ahogy ugyanannak a lelkületnek, témának más és más tematikus és technikai megfogalmazását látjuk egyetlen tárlaton belül. Nem először és nem utoljára vetődik fel sokunkban ez a gondolat. Éppen ezért, ennek a költői megfogalmazására hadd idézzem Fekete Vincze szerkesztőnek, műfordítónak a szavait: „Olyanok ezek az alkotások, egy közismert hasonlattal élve, mint a külön-külön ragyogó csillagok, amelyek egymás fényét, ragyogását a maguk fényével, ragyogásával nem halványítják, hanem együttesen részesei, ugyanakkor alakítói ennek a csodálatos univerzumnak, ami a mi világunk, amelyben élünk… Ezek az alkotások egymás mellett, egymás fényében valamilyen szimbolikus jelentőséget kapnak éppen attól, hogy oda kerültek, ahova, és attól, ahogy feleselnek egymással, ahogy kiegészítik egymást, ahogy rímel az egyik a másikra, vagy ahogy továbbviszi egyik a másik mondanivalóját, esetleg továbbgondoltatja azt… Csak nézzünk körbe , vagy jöjjünk be egyszer nyugodtan, amikor nem zavar senki, és hosszan álljunk meg egy-egy kiállított munka előtt, és próbáljuk megtalálni annak kérdéseit és válaszait. Ha egyre is rátalálunk, ami találkozik a miénkkel, máris megérte. „Mert a művészet, - az igazi művészet – erről is szól, az állandó kérdésekről, az állandó válaszokról, a soha, de soha ki nem elégítő kérdésekről, és a soha, de soha ki nem elégítő válaszokról.” Ezek a rétegek erősítik egymást és felállítják, annak a gondolat és hitmegújulásnak a rétegzett foglalatát, amelyet reformációnak hívunk. Amelynek nagyjai Luther Márton, Kálvin János képe kitörölhetetlenül meghatározza mind az egyetemes, mind a magyar hitvilágot és művészetet, mint ahogy ezt testet ölteni látjuk Csutak Levente „A reformáció nagyjai” című vegyes technikával készült emblematikus munkájában. De ugyanígy a reformációhoz, a hitbéli forradalomhoz fűződik, a latin nyelvűség háttérbe kerülése az anyanyelv használata és a könyvnyomtatás, mint ahogy ennek képi megfogalmazását több alkotásban is láthatjuk (Ábrahám Jakab: Alfa és Omega című vegyes technikával létrehozott alkotásán, vagy Rosinecz László Hermes Trismegistos című akrilképén). Az anyanyelvi dráma megteremtése és megújulása, amely akár Sütő Andrásig is elvezet, és látva a képeket, amelyek a modern technika számos eszköztárát felhasználva, modern „forradalmi” olvasatokat hoz létre, amelyek önkéntelenül Kolhaas Mihály Egy lócsiszár virágvasárnapjából juttatja eszembe, az irányról, ami a reformációtól Thomas Münzeri útig vezet. Ezt a fajta lázadást és megújulást érzékelhetjük Bartha Árpád : „Újjáépítés” valamint Vetró B. Sebestyén András „Globális Bordély” című alkotásán. Magdó István fotói a templomok hétköznapi hitgyakorlására, a mindennapok hitére, a öregedő hívek generációk hiányára, a magányosság kiszolgáltatottságának érzésére irányítja a figyelmet. Rendkívüli ötvözetei az ellesett pillanatnak, a szocio- és művészfotó eszköztárával. Ugyanakkor a kitűnő kompozíció mellett, a napi hit megélésének derűje vagy akár diszkrét humora is megvillan alkotásain. Halmágyi Csaba „Gyülekezet” című klasszikus szerkezetű képe a klasszikus gótika puritán szépségét adja vissza mind szerkezetében, mind kompozíciójában. De tematikája már a reformáció egyik központi motívuma, az igazi bűnbocsánat, amelyet a különleges veretes képen a fény és a szimbolizál. Erőteljes színvilágában és egyetemességében vonzza a tekintetet Simó Enikő munkája, amely ritmikus lüktetése és kiáradása, a vörös és fekete ellentétpár a hit és reform együttes jelenlétét sugallja. A XIV-ik alkalommal összehozott seregszemle névsora, Albert Sándor, Ábrahám Imola, Ábrahám Jakab, Bartha Árpád, Bartha Bíborka, Csutak Levente, Damó István, Dimény András, Ferencz Ágnes, Fazekas Tibor, Halmágyi Csaba, Köllő Margit, Miklóssy Mária, Tomos Tünde, Magdó István, Jakabos O. Imola, Vetró B.S. András, Gyulai N. Margit, Simó Enikő, valamint az egykori Jakubovics és Klement Béla tanítványok, Rosinec László és Marosi Jenő. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy mindenik kép a maga konkrét, vagy elvont gondolatiságában a legprofibb technikai tudásról és elméleti elmélyedésről tesznek tanúbizonyságot az akvarelltől a textilig bizonyítva, hogy a csoport rendkívüli mesterségbeli tudását és alkotóerejét. Az ünnepi tárlat a 21 barcasági művész seregszemléje a reformáció gondolatára adott sokszínű képzőművészeti válasz, ezen a rendkívüli tárlaton egy kánont alkotnak, amelyek visszhangozzák ennek a máig is érvényes egyetemes hitbeli megújulásnak a hatását és érvényességét.
Szebeni Zsuzsa Magyarország Kulturális Központja – Sepsiszentgyörgy Fiókintézet Igazgató
A tárlatot szervezte: Házy Bakó Eszter, az ACSJKE elnöke
A tárlatot rendezték: Dimény András és Vetró B S András
A rendezvény fővédnöke: Ménessy Miklós tiszteletes
Plakát és meghívó koncepció: Vetró B S András
Az esemény támogatója: Reménység Háza, Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület Médiapartnerek: Brassói Lapok, Székely Hírmondó, Erdélyi Művészet, brassói tv.
Erdélyi Művészet

2017. november 24.

Pályázati pénzből fognának hozzá a Márton Áron Kulturális Központ építéséhez
350 millió forintot, azaz 5,2 millió lejt biztosított a magyar állam a 450 négyzetméter alapterületű, négyszintes csíkszeredai Márton Áron Kulturális Központ építésére; az összeget jövő év végéig használhatja fel az építtető Szent Kereszt Plébánia. A tervek szerint az építkezéshez jövő tavasszal hozzáfognak, azzal párhuzamosan pedig a teljes befejezéshez szükséges összeg előteremtéséhez is nekilátnak.
A Márton Áron Kulturális Központ építéséhez szükséges előzetes engedélyeket a különböző intézményektől sikerült megszerezniük, jelenleg viszont arra várnak, hogy az önkormányzat új általános rendezési tervet (PUG) fogadtasson el a minisztériummal – ismertette érdeklődésünkre a kulturális központ építésének jelenlegi helyzetét Darvas-Kozma József, a Szent Kereszt egyházközség plébánosa.
Az előzményekkel kapcsolatban továbbá kifejtette, az érsekség még a ’90-es évek közepén vásárolta meg a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium jelenlegi bentlakásának épületét, utána pedig a mellette lévő épületalapokat is megvették (a Postabank mellett). Azt követően hosszabb ideig nem volt pénz rá, hogy utóbbinál építkezzenek, így végül az érsekség átadta azt a Szent Kereszt Plébániának, amely a tavalyi Márton Áron Emlékév okán a magyar államhoz pályázott egy kulturális központ létesítésére. Pályázati csomagjukat pedig pozitívan bírálták el – részletezte a lelkipásztor. 350 millió forintot, azaz 5,2 millió lejt biztosított a magyar állam építkezésre
Több funkciót betöltő épület
Darvas-Kozma József arról is tájékoztatott, hogy a tervezett négyszintes – 450 négyzetméter alapterületű – épületben egyházi intézmények számára irodákat, illetve konferenciatermet, tanári lakásokat is kialakítanának.
Továbbá egyházművészeti és Márton Áron néhai püspökkel kapcsolatos kiállítások bemutatására alkalmas felület is helyet kapna, hogy akik nem tudnak Csíkszentdomokosig utazni, azok is közelebb kerülhessenek, megismerhessék a nagy püspököt. Emellett az épületben lenne lehetőség az alcsíki és felcsíki főesperesi kerületek papsági koronagyűléseinek megtartására is – foglalta össze a plébános.
Hozzátette, a Márton Áron Kulturális Központot összekötnék a Segítő Mária Gimnázium bentlakásával, így az előbbiből elérhető lenne például az utóbbi díszterme, és a központ különböző kiállításai, konferenciái is könnyen megközelíthetők lennének a bentlakók számára.
Egy év a kivitelezésre
Mint megtudtuk, a pályázat kivitelezési határideje 2018 vége, emiatt is bíznak benne, hogy az elkövetkező hónapokban megoldódik a városi PUG kérdése, így tavasszal már nekifoghatnak az építkezéshez. Amennyiben nem tudják a határidőt tartani, a nyert összeget vissza kell fizetniük, az összeg egyébként az épület „pirosba való” felépítésének költségeit fedezné – a pályázat 350 millió forintot, azaz 5,2 millió lejt biztosít a plébánia számára. A további tennivalók finanszírozására az építkezés alatt próbálják meg előteremteni az anyagiakat, a helyi forrásokkal is élve.
Miért nincs PUG?
Azzal kapcsolatban, hogy miért nincs általános rendezési terve a városnak, és ez hogyan érinti az említett beruházást, felkerestük Csíkszereda Polgármesteri Hivatalát is. Albert Sándor főépítész tisztázta, Csíkszereda általános rendezési tervét 2012. október 26-án fogadta el az önkormányzati testület a 200-as számú határozattal. Ezt a határozatot 2017 januárjában a Bukaresti Törvényszék bírói végzéssel megsemmisítette. Az indoklás az volt, hogy bár több központi szerv mellett a regionális fejlesztési és közigazgatási minisztérium is jóváhagyta az általános rendezési tervet, továbbá a belügyminisztérium megyei szerveinek – kormányhivatal, katasztrófavédelem, megyei rendőrség – jóváhagyásait is beszerezte Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, a belügyminisztérium jóváhagyása azonban hiányzik.
Nincs akadálya a központ építésének
Azt is megtudtuk a főépítésztől, hogy a Márton Áron Kulturális Központ építésére 2016. december 29-én (az általános rendezési tervet elfogadó határozat eltörlése előtt) a polgármesteri hivatal kiállította a 827-es számú városrendezési bizonylatot, 24 hónap érvényességi idővel. Amennyiben 2018. december 29-éig elkészül az engedélyezési tervdokumentáció, nem lesz szükség ennek meghosszabbítására. Albert Sándor tisztázta továbbá, hogy a polgármesteri hivatal és annak városrendezési szakirodája dolgozik az általános rendezési terv ismételt elfogadásához szükséges hiányzó jóváhagyás megszerzésén, hogy az az önkormányzat testületének határozatával megint jogerőssé válhasson. A tervező közreműködésével beadták a rendezési tervet jóváhagyásra a belügyminisztériumhoz, amire október elején elutasító választ kaptak. A jóváhagyást a belügyminisztérium a terv helyenkénti módosításától tette függővé. Kömény Kamilla / Székelyhon.ro

2017. december 11.

Guruló szórványkavicsok
Elárvuló kövek
Prológus
Vannak helyek, ahol valamikor otthon voltunk. Aztán kisebbség lettünk, beszűkült a hazánk. A sors kegyetlensége-e ez, vagy a történelem osztotta ránk ezt a terhet, nem tudni. A nagy emberek felelős vagy felelőtlen politikai döntéseit mindig a kis emberek sorsa sínyli meg, legyen az háború, forradalom, országváltás, a hatalomátvétel bármely formája. A haza nemcsak országot, nemzetet jelent – mondják –, hanem a házat, a családot, a közvetlen környezetet, ahol élünk. A hangzatos beszédeken túl ott lent a mélyben, a kis közösségekben minden másként van. Mert a szabályokat, az együttélési normákat nem a törvényalkotók szabják meg, hanem maga az élet. Az (élet)történetek tanulságosak történelemcsinálóknak, közösségépítőknek, -rombolóknak, azoknak, akik törődnek vagy kevésbé figyelnek oda másokra, példaértékűek lehetnek nekünk, embereknek. Bárhol a világon.
Vannak vidékek, ahol lassan templomokba reked, elhalkul vagy kihal a magyar szó, ahol történelmi hagyatékunk halvány emlék lesz, ahol a kövek elárvulnak vagy romokká lesznek, ahol a magyar nevek levéltári dokumentumokba bújnak el, vagy gondozatlan sírkövek jelzései maradnak csupán, ahol kapaszkodnunk kell egymásba, hogy még megmaradjunk, ahol a sorsunk görög tragédiaként beteljesedni látszik.
Felesedünk
Vannak települések, ahol a hitet és a lelket a közösségekben szórványmissziós egyházi szolgálattal igyekeznek megtartani. A Maros völgyét elhagyva, az Egres-patak mentén haladunk, kopár mezőségi dombok között kanyarogva, a Mezőörményesi Református Missziós Egyházközség beszolgáló lelkészével, Szép Eduárd beresztelki református pappal. Elköszönni készül szórványgyülekezetétől, mert december elsejétől saját lelkésze annak a négy falunak, ahol alig néhány tucat magyar, református él. Átlépjük a Maros és Beszterce-Naszód megye közötti határt. Helyenként földúton haladunk. Jó látni, hogy egyes útszakaszokra a munkagépek is eljutottak, lesz aszfalt. A Nyulas-patak völgyébe jutunk, majd a hasonló nevet viselő községközponton áthaladva, Oroszfáját érintve, Komlódra érkezünk. Ez amolyan „zsákutca”, innen a műúton nem lehet továbbmenni. A falu ősi nemesi birtok volt. 1332-ben, Kökényesrenoldi Renold – a radnóti vár egykori tulajdonosa – halála után Károly Róbert a Kácsik nemzetséghez tartozó Mihály fia Simon székely ispánra hagyta a falut. 1504-ben a Radófi, Zalaházi, Zalai, Apafi, Ősi, komlódi Ősi, Jakabfi, Komlódi és Galaczi családok birtokolták. Apafi fejedelem 1684-ben Wesselényi Pálnak adományozta. Református gyülekezete 1766-ban 51 férfit és 40 asszonyt számlált, 1860-ig anyaegyházat alkotott. Közigazgatásilag Nyulas községhez tartozik. A 2011-es népszámlálás adatai szerint az 1559 lelket számláló községben 90,59%-ban románok, 4,67%-ban romák és 3,73%-ban magyarok laktak. A vallási elosztást illetően a lakosság 87,33%-a ortodox, 4,43%-a görögkatolikus, 3,73%-a református, 2,8%-a baptista. A jelenlegi egyházi nyilvántartás szerint Nyulason nincs magyar, Oroszfáján 26-an, Komlódon 19-en vannak. Az utóbbi faluban a templom gondnoka a 80. életévéhez közeledő Polgár Anna. Hozzá igyekszünk.
Két dombhát között szűk utca vezet Anna néni házához, amely nincs messze a dombtetőn levő templomtól. Kapujával szemben, gazos telken népi építészet jegyeit őrző ház áll romokban. Belépünk Anna néni rendezett udvarára. A házigazda a tornácon fogad. Mosolyogva szabadkozik: tudta, hogy jövünk, de még nem csinált rendet. Betessékel a házba, amely olyan, mint egy múzeum. Tűzifát tesz a kályhába, hellyel kínál. A falon családi képek, közöttük két színes katonai emléklap, amelyen Ferdinánd és Károly román királyok portréja között ugyanabba az egyenruhába öltözött férfi képe. A nagyapa, aki a román hadseregben szolgált. Az ágy melletti asztalról nem hiányzik az ablak a jelenbe: a televízió.
Az egyházi szolgálatról beszélgetünk. Anna néni elmondja, igencsak meg voltak elégedve a tiszteletes úrral, mert „olyan falusiasan beszélt az istentiszteleteken, és itt, ahol egy kicsit keveredünk, mindenki megérti”. Aztán a családra terelődik a szó. Anna néni édesapja a komlódi Szakács Mihály, édesanyja az oroszfájai Sóvárosi Anna volt, akiktől örökölte a „birtokot”. S bár jóval több magyar lakott a faluban, már a nagyapja korában a település vegyes etnikumú volt. „Annak idején megbarátkoztak a magyarok a románokkal. Régebb inkább barátságosak voltak az emberek, mint most. Egy-két kivétellel a szomszédok ma is jól egyeznek egymással.” A fia, Dezső Besztercén lakik. „Feles”, mert a menye román. Gyerekük nem lehetett, ezért árvaházból fogadtak örökbe egy lányt. Sajnos nem beszélnek vele magyarul. Ritkán jönnek látogatóba, akkor a „nagymama” próbálkozik.
– Mindig mondom a leánykának, na, most az apád nyelvén beszélek veled, hogy szokjad, de ő csak áll és gondolkodik. A fiamék szerint örvendeni kellene azért, hogy tud beszélni, mert amikor kivették az otthonból, alig tudott járni, pedig elég nagy volt már. Csak én beszélek vele magyarul. A fiam reggeltől estig dolgozik, nincs ideje a gyerekre. Amikor azt mondtam neki, hogy Dezsőke, miért nem foglalkozol vele, azt válaszolta, örvendjek, hogy nem maradt néma... A menyem ért mindent magyarul. Amikor összeálltak, Dezsőkém ábécéskönyvet is vett neki, hogy megtanuljon magyarul. Nem akart. Elkapott. Egy kicsit betyár fehérnép. Dezsőkémnek is mondtam: miért nem beszélsz te magyarul? Amikor konfirmált, azt írta nekem egy levélben, hogy édesagyám. Megmutattam neki, hogy ny betűvel kellett volna írja, és megszidtam: miért nem foglalkozol azzal, hogy magyarul írjál és olvassál! – meséli Anna néni, majd kezébe vesz egy magyar nyelvű egyházi könyvet, és büszkén újságolja, hogy minden este azt olvassa.
Aztán elmondja, hogy jelenleg 16-an fizetik az egyházadót. Vannak közöttük olyanok is, akik nem laknak a faluban. Anna néni 2001-től kurátor, lemondana megbízatásáról, átadná Polgár Gézának és feleségének, Rózának. „Mert Géza jól beszél románul, és az is kell, hogy tartsa a kapcsolatot a többségiekkel.” Megígérjük, hogy a Polgár családhoz is betérünk, de előtte Anna néni felajánlja, hogy nézzük meg a templomot és a mellette levő közösségi házat.
Kilépünk az ajtón. Kérdésünkre a kapuban elárulja, hogy a romokban álló szomszéd ház a korábbi harangozóé, Albert Sándoré volt, akinek a családja, leszármazottai végleg külföldre távoztak. Az árván maradt házat az idő megemésztette. Sándor bácsi után az Anna néni férje, Jancsi bácsi lett a harangozó, aki négy éve hunyt el. Közben autóba ülünk. A kurátor nem tart velünk. Azt mondja, „hamarabb akar odaérni”, mert úgy illik, hogy a házigazda fogadjon. S mire a szűk utcán odamanőverezünk, valóban tárt kaput és ajtót találunk a templomnál.
A kis templom tetőzete és falai újak, nemrég renoválták. Története a 14. századig nyúlik vissza. S bár a 19. században teljesen felújították, az avatottabb műépítészek észrevehetik a 15. századi gótikus stílus nyomait is. A harangtoronyhoz érdekes módon a karzatról lehet kijutni. Harangján középkori gót betűs felirat áll, nem véletlenül, hiszen a 16. század elejéről származik. A székek mögött, a falba építve címeres sírköveket találunk. Ez a Petrichevith Horváth család síremléke 1598-ból. Ide temették Petrichevith Horváth Kozmát, aki Báthory István királynak és utódainak szolgált, 1573-tól a fogarasi vár kapitánya, majd 1582-1587 között provizora és prefektusa volt, 1588-ban pedig „tanácsúr” lett. 1590. április 28-án hunyt el. Ugyanitt nyugszik felesége, Petki Borbála, aki 1595. február 7-én halt meg. A sírkövet Petrichevith Horváth Ferenc állíttatta szüleinek és Judit nevű kislányának, aki 1598. április 9-én távozott az élők sorából. A bejárat fölötti kő a családi címerekkel együtt a vargyasi Dániel Polixéniának és a hadadi Weselényi Istvánnak állít emléket.
Anna néni elmondta, hogy néhány éve három nagyváradi műemlékszakértő kutatta a templomot. Majd felemeli a szőnyeget, és a padlóköveken a mélyedést mutatja. Itt lehet a kripta lejárata, vagy azt is állítják egyesek, hogy innen alagút vezet a szomszédos dombtetőn álló kastélyhoz. A templom udvarán van a lelkészi lakás, amelyet az egyházközség és a görgényi egyházmegye közös hozzájárulásával felújítottak, és 2017. október 15-én egy kis ünnepség után avattak újra. Mivel nincs állandó lelkész, nem parókiaként használják, télen itt tartják az istentiszteletet. Nyáron cserkésztábort szerveznek itt.
Fele apă, fele víz
Ahogy ígértük Anna néninek, belépünk Polgár Gézához és feleségéhez, Rózához. A nyári konyhában szeretnénk leülni, de azonnal a tisztaszobába vezetnek. Róza néni büszkén mutatja a vetett ágyat, amelyen román hímzésmintájú párnák sorakoznak. Az ágy mögötti falon cseréptányérok, fölöttük díszes törölközők, a sarokban egy román népviseletbe öltöztetett, katrincás baba, mellette egy fényképen hasonló ruhát viselő kislány látható. A szobában van magyar vonatkozású tárgy is: kis pirospaprikás vászonzsák, amelynek zárszalagja piros-fehér-zöld.
Magyarul kezdünk el beszélgetni. Egyszer csak Géza bácsi román nyelvre vált. Elnézést kér, így jobban forog a nyelve. A Román Vasúttársaságnál (CFR) dolgozott, és ott csak románul beszéltek – mondja. Ennek ellenére mindketten magyaroknak vallják magukat, hiszen reformátusok. Róza néni az ortodoxokhoz is eljár. Ünnepnapokon tésztát süt, segít az előkészületekben. Házszenteléskor pedig az ortodox pap is eljön hozzájuk. A román asszonyok is bekapcsolódnak a református ünnepekkor a munkába, sütnek, főznek, mert így illik falun. Róza néni anyósa román volt, ezért ez az átjárás számára teljesen természetes.
– Nem tudok, hogy hogy mondják nekijek magyarul, én se tudak magyarul, úgy beszélek, hogy fele apă, fele víz... Amikor leány voltam, több volt a magyarság, mint a románság. Nem is fértünk a padokban a nagy ünnepeken, lábon álltunk a torony alatt. Most már a románok sincsenek olyan sokan, és mind idősek – mondja Róza néni, majd hozzáteszi, az 50-es években még volt I–IV. osztályos magyar nyelvű oktatás a faluban. Délelőtt a román, délután a magyar diákok jártak iskolába. (Sz. m.: Az állami iskolát 1896-ban alapították, Komlód és Oroszfája iskolaépülete Toroczkai Wigand Ede tervei alapján 1912-ben készült.)
Aztán lassan elvándoroltak a fiatalok. Aki egyszer városba költözött, az már nem tért haza. A fiuk is a faluban végezte a nyolc osztályt, majd Besztercén folytatta tanulmányait. Jelenleg is ott lakik, családot alapított. Géza bácsi mondja, hogy a besztercei börtönben dolgozott, nemrég nyugdíjazták. A mintegy 600 alkalmazott között ő volt az egyetlen magyar. Meg is becsülte a parancsnoka. Ő volt a magyar anyanyelvű fogvatartottak tolmácsa. Megtudjuk azt is, hogy míg a fiuk gyakran meglátogatja szüleit, lányuk, aki Brassóba került, ritkábban jár haza. Egyik unokájuk Angliában orvosi egyetemre jár. Valószínű, nem fog már hazajönni... – mondják Polgárék elkeseredve. Majd az egyházi feladatra terelődik a beszélgetés. Géza bácsi románul mondja, hogy ő a legidősebb presbiter, 16 éve szolgál, de nem akarja vállalni a gondnokságot, jöjjenek a fiatalok. Majd elgondolkodik és kifejti, öt fiatal család van a faluban, azok is 40 év fölöttiek, az átlagéletkor 70 év körül van – aztán hozzáteszi: kérjék fel Katona Jánost, az oroszfájai gondnokot, úgyis ott több a református (sz. m.: 26-an, de erről a későbbiekben).
(Folytatjuk) Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)

lapozás: 1-20

kapcsolódó

» az adatbázisról
» írok a szerzőnek

további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998